2009. október 31., szombat

KARÁCSONYI TEGOLA a kirakatba



Ahogy a címben is írtam, NEM EZ AZ A TEGOLA amit majd együtt készítünk. Ilyennel nem kínoználak Benneteket. Tehát ne izguljatok!:-)



Azért....hátha van aki kedvet érez hozzá, elmesélem hogyan készült.

Először is "kivakoltam" belülről a tegolát mert ugye van ott az a két párhuzamos sáv belül ami kiáll a tegola síkjából. Azt el kellett tüntetnem. Gipszet bekevertem vízzel és azzal vakoltam. Meg a kezemmel, szokás szerint.:-)
Ok. lehet szivaccsal is.

Ezután jött a tervezés.

Ebből a papírból akartam elkészíteni:

Kivágtam egy pár mintát és elkezdtem próbálgatni, hogy mit és hová.
Felosztottam 3 részre, mert úgy képzeltem, (ahogy az eddigi tegola házaimnál is) hogy 3 szintes lesz. Alsó bejárattal, középső a karácsonyfával, kandallóval és felül a padlásszoba, ami gyerekszoba lesz.
Innen beindult a dolog.

Lentről kezdtem.


Megcsináltam a padlózatot. Természetesen levegőn száradó terrakotta színű gyurmából.
Innen indult a lépcső felfelé a középső szintre...


A lécsőt fokonként csináltam és ragasztottam egymáshoz és persze a falhoz. Alul beraktam egy hurkapálca sínt (nem mintha anélkül leszakadt volna), hogy élethűbb legyen.
A lécső alatt kapott helyet a lóca, ahol le lehet vetni a cipőket.:-) Felette egy kis ablakkal, hogy legyen fény is hozzá. Decoupage technikával ragasztottam fel őket.

Azt ajtót (a fotón nem látszikjól) bambusz tányéralátétből vágtam ki. A közepén lévő nyilást hátulról befedtem egy kis műanyag lappal. Az lett az ablaka. Erre került Marabu kontúrral a rács.

Mivel este van (a fenti ablakok szerint) "éjszakát festettem" én is az ajtónyílásba. Kis csillámot szóratam bele, mivel szállingózik a hó odakint.:-)
Ja....és mivel nyitva maradt, kicsit befújta a havat a szél. (Pentart hópaszta, csillámmal megszórva)

Akkor menjünk feljebb a lépcsőn..........


A szinteket elválasztó "födémet" balsafából vágtam ki és gyurmával vontam be, de csak mindig felülről, alul maradt a fa, plafonnak.
(A balsafát könnyű ollóval vágni, modellezésnél is szokták használni. )
Nem vártam a gyurma száradására, ahogy bevontam a fát, már ragasztottam is a hátlaphoz.
Kicsit bevagdostam a padlót, mintha kőpadló lenne.
A lécsőnyílást körbevettem korláttal (naná, nehogy már lezuhanjon valaki!) gyurma csíkok közé hurkapálca darabkákat ültettem.
Mivel az ablak a fenyővel távolabb van, ott tovább festettem a padlót, hogy térben látszódjon a szoba nagysága.
A gyurmát és a fa korlátot Pentart gesztenyebarna akrillal festettem. A fal színe kevert világoszöld akril.

A kandallót, gyurmába nyomkodott kövecskékből csináltam. A párkánya szintén gyurma.


Pentart esőfelhő színű akrillal festettem és kis feketét is kentem hozzá.Muszáj volt, mert kilátszott a terrakotta gyurma.:-)
A nyílásba arany füstfóliát tettem, majd kis hasábfákat készítettem hurkapálcából. Festés után kis piros csillámragasztót kentem rá. Mert ég a tűz.:-)

A karácsonyfa és a fenyőfüzér Erica zöldjéből van. (Tavaly is ezzel készítettem a kis házaknál a fenyő dekorációt)
Rag.pisztollyal tettem fel. Erre kerültek a "gömbök" Marabu gyöngytollal, Pentartos kis piros strasszok, néhány arany szál és kicsi piros csillámragasztó.

A falon a kis képecske a nagylányom (kedvet kapott hozzá) műve, ahogy a kis könyvecske a szemüveggel a kandalló párkányán is.:-) Mondtam is neki, hogy bolond vagy te lányom!:-)
A könyvet a gerincénél még össze is varrta. A zoknik? Azt is ő. Papírból.

Na jó! A csillár az én művem. Gyöngyöt fűztem szerelőpálcára, amit a plafonba akasztottam még a gyurmaborítás előtt. Csináltam neki ernyőt is, szintén gyurmából.

Következzék a padlásszoba!:-)


Nem tudtam eldönteni, hogy fiú, vagy lány lakja, ezért világoslila (Pentart akril) lett a fal színe.
Itt a gyurma belülre került, mert az a gerenda a plafonon. Ami ugye nem vízszintes mert a tető síkját követi.:-)
A játékok a falnál decoupage technikával kerültek fel, ahogy a polc a bohóccal és két ablak is.
A falvédő és a szőnyeg szintén.

A ágy.....nos az kivételesen:-)) gyurmából, ahogy a kispárna belseje is, amit aztán kis csipkével vontam be.
Az ágyat sötétzöld és sötétkék akrillal befestettem.

Na igen....a keljfeljancsit (nincs 1 cm ez se!!) itt is a lányom készítette.
De ez után már leállítottam.:-)

Hát ennyi volt. Ugye nem is olyan bonyolult?!:-)

Hogy hol vannak a lakók? Hát kimentek a kertbe hógolyózni, a karácsonyi vacsora előtt.:-)





Jövő héten szombaton SZALVÉTATARTÓ POHÁRALÁTÉTEKKEL foglalkozás lesz!!
(részletek: ŐSZI FOGLALKOZÁSOK FELSOROLÁSA bejegyzésnél)





2009. október 10., szombat

FOGLALKOZÁSOK ősszel


A terveim:

Október 17-én:

TEÁZÓ SZETT
(füstfólia és decoupage agyagedényeken)
(fogl.díja: 3.000,-Ft)


A foglalkozás fotói lejjebb a felsorolás alatt láthatók.

Október 24-én:

TÜKÖR SZETT (kőhatás gyurmával, decoupage és antikolás)

(fogl.díja:3.800,-Ft)

Néhány kép, hogy hogyan készült......


Bevontuk gyurmával a falapot, melyre előzőleg felragasztottam a tükör csempét, valamint a natúr kefetartót.
Utána Pentart akrilfestékkel (esőfelhő) befestettük, majd szalvétázás után kicsit antikoltuk. Csavart rézdrótból készült az akasztó.

November 7-én
:

SZALVÉTATARTÓ POHÁRALÁTÉTEKKEL (füstfólia antikolva, decoupage)

(fogl.díja: 2.500,-Ft)


November 14-én:

RENDHAGYÓ SZOMBATI FOGLALKOZÁS (elmaradt tárgyak készítése)
Ezt egy kicsit eltévesztettem. November 14-15 ugyanis a PETŐFI CSARNOKBAN a Kézműves Kiállítás és Vásár.
Tehát ezen a szombaton a FOGLALKOZÁS ELMARAD.


November 21-én:

MÉCSESTARTÓK (részletek és fotók később)


November 26-27-28
ADVENTI KOSZORÚ ÉS KOPOGTATÓ készítés, egyéni választás szerint

(ezek 14.00-18.oo óráig lesznek mindhárom napon)

December 12-én
KARÁCSONYI TEGOLA (
részletek és fotó később)

December 19-én
(
az év utolsó rendhagyó foglalkozása elmaradt tárgyak és díszek karácsonyra)



2009. október 5., hétfő

Foglalkozás október 17-én: ŐSZI TEÁZÓ KÉSZLET

A foglalkozás fotói a szöveg alatt.......


Sajnos nem sikerült a bádog esernyőtartót beszereznem, mivel kiderült, hogy mégsincs a Pentacolor-ban, ezért mást találtam ki 17-ére.
Most nem árnyalunk, mert nekem valahogy nem tetszik mostanában a Pentás akril festék túl gyors száradása. Lassítót nem akarok minden alkalommal használni, mert az sem természetes. A festéknek nem szabadna ilyen gyorsan száradnia. Ezért volt nehéz a márványozás is.

Igyekszem más festékeket beszerezni legközelebb az ilyen foglalkozásokra.

Tehát, hogy mit is készítünk?

Őszi teázó készletre gondoltam.

(agyag edénykéket díszítettem decoupage technikával, és alá füstfóliát antikolva)


A foglalkozás díja: 3.000,-Ft

(Természetesen, ahogy máskor, anyagot és eszközt biztosítok, nem kell hozni semmit és az elkészült alkotások hazavihetők)

Akinek tetszik, jöjjön el és elkészítjük együtt!

Kérek mindenkit, hogy időben jelezze részvételi szándékát telefonon, emailben, vagy személyesen a boltban!


Így készült:

Először zöld akrillal lefestettük kívül-belül, majd száradás után következett a füstfólia ragasztó.
Miután átlátszóra száradt rásimogattuk márványos füstfólia pelyhet, majd kis antikolás feketével és a kivágott szalvéta minták felragasztása decoupage ragasztóval.
Legvégül pedig fényes lakkal kentük át.


A hangulat megint nagyon jó volt. Elcsépeltnek hangzik, de valóban. Finom sütik érkeztek, volt viháncolás, de közben a keze is járt mindenkinek szorgalmasan.
Örülök,hogy így volt. Szívből gratulálok Mindnyájatoknak!:-)





A szombati rendhagyó foglalkozáson készültek:


Úgy tűnik, nem volt rossz ötlet ez a rendhagyó foglalkozás. Lehet, hogy rendszer lesz belőle.
Azt mondták a lányok, hogy azért jó, mert otthon vagy bele sem kezdenek, vagy nem fejezik be. Ráadásul itt nálam adottak a körülmények és még a hangulat is jó.
Hárman a finomvonalas repesztőt használták a decoupage technika alkalmazása után.





Ketten, bádogkannát készítettek ........ Andinak sietnie kellett a vonathoz, ezért a végén elfelejtettem lefotózni.:-)


"Jóságos Gizi néni" már karácsonyban gondolkodik...


Edina szülinapi ajándékot készített.....


.....és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban(!) Beus aki már nagyon sok szép dolgot csinált,

most "hozott" anyagból dolgozott. Ezeken a foglalkozásokon ugyanis, ahol a párna és a tálca készült nem volt ott annak idején.