Sokat nem írok róla, mert régebben már leírtam, hogy hogyan készül a világítotornyos tegola.

A különbség annyi, hogy az enyém egy kb. 90 éves wekerlei cserépre készült, lévén akkor még nem volt a Pentacolorban tegola, csak jelezték, hogy majd lesz. Én meg nem tudtam kivárni.
Kisebb mint a most kapható.
Ő a kedvencem, mert az első tegola amit elkészítettem.
Mindjárt az elejént mondtam, hogy a tetejét a toronynak, kb. 4 ujjnyival helyezzék középre.
Majd ceruzával felrajzoltuk a formát és a tagolást.
Néztem utána, hogy miért van minden torony lejjebb?
Mert én nagyon ügyesen odamértem 3 ujjam és négyet mondtam.......
Hiába no! A matek nem az erősségem.:-)
De, még volt idő kijavítani.


Alapozás után felragasztottuk a kivágott mintákat (tető, ablakok, kapu és környéke, valamint a sirályok raját).


Terrakotta dekorgumiból készítettünk téglákat.
Drótos papírzsinórból és pedignádból készült a körerkély korlátja. Ragasztó pisztollyal erősítettük fel.

Levegőn száradó gyurmából (terrakotta) készült a kupola, az ablakok körül a tégla. Valamint a kapu környéke, cserepek és lépcső.
Pentart struktúrpaszta és dekorgumi tégla került fel váltakozva. Kis pedignád darabkákból készültek a tartópillérek.

A kaput kis fa lapocskákból csináltuk.

Mellette a falon a kötélkék és a viharlámpa.

A kapu elé terméskőfal került. Majd arra a kormánykerék, gyurmával kiemelve.

Alulra tengeri homokot ragasztottunk. Arra kerültek a kagylók, kavicsok, izlandi moha.
Festéshez akrilfestéket használtunk.




Egy tegola még befejezésre vár, őt később teszem fel.
Elkészült az utolsó is:


Erőltetett menet volt. Gratulálok mindnyájatoknak!
A következő foglalkozás előreláthatólag 2 hét múlva szombaton lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése